VDSzSz Szövetségi Tanácsa határozata

A VDSzSz Szövetségi Tanácsa a Bárány Balázs Péter által a VDSzSz Szövetség és annak elnöke ellen megfogalmazott vádakkal kapcsolatban az alábbi határozatot hozta: A VDSzSz Szövetség gazdálkodása az Elnökség által a jogszabályi előírásoknak megfelelően elkészített, a Számvizsgáló Bizottság által előzetesen véleményezett, és a Szövetségi Tanács által elfogadott költségvetés keretében folyik.

VDSzSz Szövetségi Tanácsa határozata

A VDSzSz Szövetség ellenőrző testületei a gazdálkodás rendszeres ellenőrzése során nem állapítottak meg olyan hiányosságokat, amely Bárány Balázs Péter állításait alátámasztaná.

Amennyiben a feljelentések alapján a VDSzSz Szövetség ellen bármilyen vizsgálat indul, a VDSzSz Szövetség együttműködik a nyomozó hatóságokkal és az ellenőrzést végző egyéb szervekkel.

Mindaddig azonban, amíg a vizsgálatok bármilyen hiányosságot, vagy szabálytalanságot nem állapítanak meg, a Szövetségi Tanács a VDSzSz gazdálkodásával kapcsolatos eddigi határozatait fenntartja, a gazdálkodását jogszerűnek tekinti, és az okozott sérelmek miatt a VDSzSz Szövetség Bárány Balázs Péter ellen jogi eszközöket fog igénybe venni.

Budapest, 2015. augusztus 31.
VDSzSz Szövetségi Tanács