Több millióval is nőhet az állami tulajdonú cégek vezetőinek fizetése

A Kormány meghallgatta az Állami Számvevőszék elnökének az állami tulajdonú gazdasági társaságok vezetésével kapcsolatos javaslatait, és megállapította, hogy a vezetői juttatásokat és követelményeket közelíteni szükséges a piaci vezetői bérekhez és követelményekhez, továbbá a jelenlegi prémiumok jelentős részét be kell építeni az alapbérbe.

Több millióval is nőhet az állami tulajdonú cégek vezetőinek fizetése

Az, hogy melyik állami cégvezetőnek mennyivel nő a fizetése, több mindentől függ, egyebek mellett attól, hogy a cége milyen iparágban tevékenykedik, és így melyik kategóriába esik.

Az első kategória a pénzügyi szektor cégeit jelenti, ahol havi bruttó 5 millió forintban határozták meg az adható alapbért, a többi kategória bérei elmaradtak ettől. Az energia-szolgáltatóknál és a stratégiailag kiemelt cégeknél havi 4 millió forint a legmagasabb vezetőknek adható alapbér, a többi állami cégnél havi 3 millió forint lehet a havi bruttó.
Most viszont a kormány úgy döntött, hogy néhány állami cégnél nem lesz elég a megemelt bér: a keddi közlönyben több nagy állami vállalatot átsoroltak az eddig csak a pénzügyi szektor cégeit tömörítő első kategóriába.

Így most már 5 milliós alapbért kaphatnak a Magyar Villamos Művek (MVM), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), a Szerencsejáték Zrt. és a MÁV vezetői is. Tavaly ezeknél a cégeknél még 2 millió forint körül volt a vezérek alapbére, igaz, valamivel nagyobb bónuszt kaptak mellé, mint ami majd ezután jár.

Kedden Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a köztévében beszélt arról, hogy feltétlenül meg kell újítani az állammenedzsmentet, 25 év után az állami vállalatoknál is végre kell hajtani egy rendszerváltást. Arra kell törekedni, hogy "a teljesítmény ne csupán a lobbizásban, illetve a lojalitásban mutatkozzon meg a tulajdonosok irányában." az állami cégeknél is biztosítani kell a szolgáltatások minőségét, a lehető legkevesebb állami, önkormányzati pénz felhasználásával.


Letölthető dokumentumok:

MK15129.pdf