Ahol kollektív szerződéskötési díjat fizetnek…

2016. február elsején és másodikán került sor a LIGA Szakszervezetek „Kísérlet egyes közép-kelet európai országokban a társadalmi párbeszéd és a nemzeti munkaügyi kapcsolatok revitalizációjára" című projektjén keretén belül az első nemzetközi munkacsoport találkozóra Vilniusban, Litvániában.

Ahol kollektív szerződéskötési díjat fizetnek…

A projekt - és tervek szerint a projekten belül tervezett események - széles közép- és kelet-európai szakszervezetek szakmai együttműködésre épít, bolgár, lengyel, lett, litván részvétellel, amely rendszeresen az Európai Szakszervezeti Szövetség és a partner országok tudományos intézményeinek szakembereivel egészül ki. Magyarországról 7 fő utazott ki a LIGA Szakszervezetek által koordinált és szervezett szemináriumra.

A találkozó gerincét a projektben részt vevő partnerek ország-tanulmányainak ismertetése adta. Megnyitójában Kristina Krupaviciené, a litván Solidarumas elnöke elmondta, tárgyalások folynak az új Munkaügyi Törvény módosításáról, amely igencsak liberális lesz. Az EU csatlakozás utáni tíz évet azzal töltötték, hogy a szociális párbeszédet fejlesszék, ma azonban a kormányzatok egyre arrogánsabbak. Litvániában folyik a szociális párbeszéd, de korlátozott formában, például megszüntették a tripartit titkárságot, és a kormányzati szervek figyelmen kívül hagyják a szakszervezeti javaslatokat, azzal az érvvel, hogy nincs rá pénz. Litvániában nagyon alacsonyak a bérek. Ez ellen, és a munkavállalók életkörülményeik javításáért lépnek fel a litván szakszervezetek.

Kelemen Melinda, a projekt menedzsere elmondta, sajnos hasonló problémákkal küzdenek más európai szakszervezetek is, a szakszervezetek befolyása gyengül a kormányzati intézkedésekkel szemben. Ezért is pályázott a LIGA Szakszerveztetek a jelen projektre. Elmondta, a projektben részt vevő országokról azonos kérdéseket vizsgáló szakértői tanulmányok születtek, amelyet később hasznosíthatnak a partnerek, majd bemutatta a projekt honlapját.

Ezt követően az európai munkaügyi kapcsolatokról adott áttekintést Marco Cilento, az Európai Szakszervezeti Szövetség politikai tanácsadója. Elmondta, az Európai Szakszervezetei Szövetség számára kiemelt téma a gazdasági kormányzás, a migrációs politika és a kollektív alku, de nagy kérdés, a szakszervezeteknek vannak-e új lehetőségei a munkaügyi kapcsolatok területén. A Bizottság elnöke, Junker azt ígérte, hogy az újra induló társadalmi párbeszéd elnöke lesz. Nem kis részben azért, mert a Bizottság érzékeli, nőtt a távolság az európai intézmények és az állampolgárok között, és nőnek a különbségek a tagállamok között, és a társadalmakon belül is. Az európai szakszervezetek foglalkoztatási minimumfeltételeket szeretnének elfogadtatni, ennek érdekében megállapodást írtak alá az európai munkáltatókkal, amelyben mindkét fél pozitívnak értékeli a társadalmi párbeszédet, amely hasznos a munkavállalók, a társadalom számára is. Erőfeszítéseik nyomán kapacitásépítési programokat finanszíroznak az Európai Szociális Alapból. Az alapgondolat az, hogy a társadalmi párbeszéd javíthatja a kormányzati rendelkezéseket, és a kormányzásban a szociális partnereknek fontos a szerepe. A munkáltatókkal aláírt megállapodást a Bizottságnak és a kormányzatoknak is alá kellene írnia, ez azonban még nem történt meg. El kell érni, hogy a partnerek a párbeszédbe ne csak európai, de nemzeti szinten is be legyenek vonva.

Azt is el kell érni, hangsúlyozta az előadó, hogy a szakszervezetek a reformprogramok kidolgozásának is részei legyenek. Mára már Németországban is csökkent a kollektív megállapodásokkal lefedett munkavállalók száma. Több országban, például Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban az ágazati tárgyalások szinte csak az állami szektorban folynak. Spanyolországban az ágazati kollektív szerződések a válság alatt krízis alatt megszűntek. Korábban konvergencia, ma divergencia jellemzi az európai szociális dialógust. Ahol a gazdaság gyengébb, ott nő az egyenlőtlenség. De ahol a foglalkoztatás nő, ott is nő az egyenlőtlenség. Nőtt a minimálbér, de több tagállamban még mindig nem éri el a szegénységi küszöböt. A termelékenység, és a GDP növekedett, azonban a bérek ezt nem követték. A válság tönkre tette azt a hitet, hogy a szakszervezetek a jobb körülményekért ki tudnak állni. A szakszervezetek szolgáltatásokat kínálnak, de például a vállalatok átszervezése eszközöket vesz ki a kezükből. Az alacsony infláció az egyik oka, hogy a belső piacon nincs mozgás.

A litván munkaügyi kapcsolatok témakörét Arvydas Guogis, a Mykolas Romeris Egyetem Közigazgatási Intézetének professzora részletezte. Történelmi áttekintésében hangsúlyozta, a szakszervezetek az osztály konfliktusok, a társadalmi béke, és a minőségi társadalom eszméjét hirdették, és törekvéseik között szerepel a gazdasági biztonság, a társadalmi befogadás, és a társadalmi kohézió megteremtése. A litván szakszervezetek 1892-ben, még a cári birodalom alatt alakultak meg. Ma az ország képviselete megosztott, 3 szakszervezet és 4 munkáltatói szervezet ül az országos háromoldalú tanácsban. Regionális szinten is működnek háromoldalú testületek, aTársadalombiztosítási Alap és az Állami Foglalkoztatási Szolgálat ügyeit felügyelve. A szervezettség 8-9 százalékos, és a kollektív szerződésekkel való lefedettség is alacsony, 15 százalékos. Pozitív példaként vázolta a szintén háromoldalú, az állami munkafelügyelet égisze alatt 2013-tól működő Munkaügyi Viták Bizottsága munkáját, mint ami gyors, olcsó és hatékony segítséget jelent a munkavállalóknak a mindennapokban. Elmondta, a folyamatban lévő Munka Törvénykönyve rugalmas és biztonságos munkahelyeket kíván teremteni, amely a szakszervezetek szerint inkább rugalmas lesz, mint biztonságos. Az országban nincs ágazati dialógus, a kormány a minimálbért az elnökválasztás, vagy általános választások előtt növeli meg.

Lettország szociális partnereinek helyzetét Raita Karnite, a Lett Tudományos Akadémia Emberi és társadalmi Tanulmányok osztályának vezetője vázolta. Lettországban az alkotmány 108. cikkelye nyújt lehetőséget a szociális párbeszédre. Háromoldalú együttműködési tanács

működik országos szinten, Lettország szintjén a legfontosabb a Munka Törvénykönyve, jó törvény született - itt a törvények elfogadása előtt konzultálni kell a partnerekkel - , ezen kívül megemlítette a 1999-es Munkáltatók szervezetéről szóló törvényt is.  

Lettországban egy szakszervezet működik, a LBAS, és egy munkáltatói szervezet: közöttük jó az együttműködés. A gyakorlat az, hogy a választások előtt a szakszervezetek megpróbálnak egyezséget kötni a pártokkal, akik a választások után ezt nem tartják be. Deklarációt aláírtak már politikai párttal, felemás eredmények születtek. A szervezet aktív szakpolitikai intézkedéseket követel és nyilvánosan fellép - adott esetben a munkáltatókkal együtt is! Szakszervezeteket népszerűsítő programokat szervez általános iskolákba, sőt van egy program, amelynek keretében a szakszervezetek az óvodában is programokat szerveznek!

A szakszervezetek számára generációs váltásra lenne szükség; továbbá növelni szeretnénk a tárgyalási erőiket, olyan szintre, amely a válság előtt jellemezte a szakszervezetet. A minimálbéreket a válság alatt sikerült felemelni, a válság előtti szinthez képest 30 százalékkal. A bérek is nőnek, nagyobb mértékben, mint a GDP, mert nagy az elvándorlás. Lehet érzékelni, hogy az emberek jobban élnek, de ez a számadatokban kevéssé jelenik meg.

Az első délutáni előadó Adrian Iliev volt, elmondta, Bulgáriában már 1850-ben már törvénybe foglalták a gyermekek és nők munkaidejének szabályozását, később a szocializmus - ideológiája szerint - a munkavállalók védelméről szólt, de ekkor az érdekvédelem még nem volt a mai fogalmainkkal értelmezhető. A változások után a neoliberális piacgazdaság megteremtésével pedig a korábbi jogosítványok közül sok elveszett. A legutóbbi felmérés szerint a korábbi 75 ezer főt számoló szakszervezeti tagság mára 50 ezerre csökkent. A másik aggasztó adat, hogy a munkáltatók alig 2 százalékát érintik a kollektív megállapodások. Az országban alacsony szintűek a szociális ellátások, és a munkaügyi felügyelet is erélytelen: az alacsony a jövedelemszint miatt nagymértékben befolyásolni lehet az ellenőröket.

Néha a bérezés is kérdéses; a gazdasági válság érdekében a törvény csak a dolgozók járandóságának 60 százalékát rendeli el kötelezően kifizetni. A munkaügyi felügyelet kikényszerítheti a szabályok betartását, azonban a követelésekkel legtöbbször bírósághoz kell fordulni. További probléma az adózás és a társadalombiztosítási reform kérdése. A jelenlegi rendszer a legszegényebbeket sújtja. A munkáltatók az új törvényi szabályozás szerint a túlórapénzek kifizetését is könnyebben megspórolhatják. Minderre csak az lehet a szakszervezeti válasz, hogy közösen fellépünk a munkáltatókkal, és az általuk folytatott illegális gyakorlattal szemben. Ha ezt nem tesszük, tovább folytatódik az elvándorlás, amely már ma is óriási, a 9 milliós országból 2.3 millióan hagyták el az országot.

Rossu Balázs egyetemi tanár a magyar ország-tanulmányt ismertette, amelyet itt nem ismertetünk. Majd Malgorzata Bogdanovwicz a Lubelski Katolikus Egyetem óraadója a lengyel munkaügyi kapcsolatok általános bemutatására vállalkozott. Részletesen beszélt arról a két éves időszakról, amely keretében a szakszervezetek kivonultak az országos érdekegyeztetésből. Elmondta 2013-ban a szakszervezetek elhagyták az országos tripartit bizottságot, mivel több, leginkább a nyugdíjreformmal kapcsolatos javaslatot nem tudtak elfogadni. A háromoldalú bizottság 2015.-től működik újra. Ugyanakkor eközben is próbálták a szakszervezetek a befolyásolni a kormány intézkedéseit, például megszületett a válság elleni törvény. Új törvény született a szociális párbeszédről, a háromoldalú tanácsokban mára regionális és országos szinten is jelen vannak a lengyel szakszervezetek. Hozzátette, 20 éve folyik a társadalmi párbeszéd, de még mindig szükség van arra, hogy valóban elismert legyen. Fontosnak nevezte, hogy a szakszervezetek által kívánt változtatások a politikai struktúrákban is megvalósuljanak.

Másnap Sabrina Zouane a CFDT jogi osztályának munkatársa adott elő azokról a reformokról, amelyek a szakszervezeti választási rendszert érintik a francia képviseleti rendszerben. A szakszervezetek elvitathatatlan reprezentativitási joga legitimitási krízisbe került az ezredforduló után, 8 százalékossá vált a szervezettség (ugyanakkor 95 százalékos a kollektív szerződési lefedettség). A szakszervezeti tagság kevés pluszt ad a tagoknak, ugyanakkor a francia szakszervezetek bent vannak az üzemekben és mobilizálni tudják a dolgozókat. Ha egy szervezet aláírja a kollektív megállapodást a megállapodás hatálya minden munkavállalóra kiterjed (erga omnes hatás). A reprezentatív szervezetek a bipartit bizottságokban vehetnek részt.

A francia törvény szerint a szakszervezetekkel kell tárgyalni minden olyan kérdésben, amely befolyásolja a dolgozók életét, viszont ehhez reprezentatív szakszervezetnek kell lenni. Az új törvény egy CFDT-CGT megállapodáson alapult, a cél az volt, hogy minden vállalatnál komolyabb képviseletekkel rendelkezzenek a szakszervezetek (Korábban egy szakszervezet is külön megállapodást írhatott alá.), továbbá a szakszervezeti képviselők nagyobb legitimitást kapjanak. Rendezni kellett a képviseleti jogot, a küldöttek választásának jogát, és a pénzügyi átláthatóságot. (A szakszervezetek vissza nem térítendő támogatásokat kapnak konkrét kérdések megoldására.) 7 kritériumnak kell megfelelniük, ezek között a pénzügyi átláthatóság, a függetlenség a munkáltatótól és a kormányzattól, a köztársasági értékek tiszteletben tartása a legfontosabbak.

Az a szervezet reprezentatív, amelyik helyi szinten 10 százalékot, ágazati és országos szinten 8 százalékot, ér el a négyévenként sorra kerülő választásokon. A legutóbbi választások tán nem változott a reprezentatív szervezetek helyzete. A kollektív szerződéskötéshez az adott munkahelyen a tagok 30 százalékának a bizalmát kell bírni, és a szerződést ellenzők aránya nem haladhatja meg az 50 százalékot. A szakszervezeti választásokra a 2008-as törvénymódosítás következtében kerül sor. (Egy jelölt listát állítanak össze, és arra lehet szavazni, akinek a nevét nem húzzák ki.) A választások következtében a taglétszám nem változott. Probléma, hogy 700 ágazat létezik, ezeket is felül kell vizsgálni, mert így elaprózott az érdekképviselet. (Többségükben egyáltalán nem folyik szociális párbeszéd, kb. 100 lenne az ideális szám. Céljuk, hogy 2017-től felélesszék a szociális párbeszédet, és sor kerüljön a munkáltatói képviseletek reformjára is. Továbbá a tagjaiknak olyan szolgáltatásokat kínáljanak, amely vonzóvá teszi a szervezeteiket.

Egy kérdésre válaszolva az előadó elmondta, a CFDT-nek nincsen olyan vásárlói kártya rendszere, amilyennel más szervezetek, például a Litván szakszervezetek rendelkeznek. Amit tudnak nyújtani, az a peres ügyek díjának visszatérítése, vagy a sztrájk esetén kieső fizetés pótlása.

Az ország-beszámolók után Kelemen Melinda, a projekt vezetője azt kérte, hogy a jelenlévők a következő témákra részletesebben is térjenek ki: a szakszervezetek támogatásai; szakszervezetek beágyazottsága, tagságai a különböző állami bizottságokban; kommunikációs törekvései.

A bolgár szakszervezeti képviselők elmondták, a szakszervezet láthatósága rendkívül fontos. Az érdekvédők részt vesznek a konzultatív folyamatban, a tripartit bizottságokban. A bolgár szakszervezetek részt vesznek az Országos Migrációs Bizottságban és az Antidiszkriminációs Bizottságban is. A bizottságokban folyó munkáról publikációkat jelentetnek meg. A Podkrepa számára fontos, hogy a szakértői szempontjairól tájékoztassa a társadalmat, ezért háromhavonta sajtótájékoztató tart, milyen problémákat lát, milyen ajánlásokat fogalmaz meg. Fontosnak tartják az ifjúság által használt eszközök, az internet, a Facebook használatát.

Lettországban a tripartit fórum mellett a szociális rendszerrel kapcsolatos albizottságokban is részt vesznek. Az elmúlt 6-7 évben, az Európai Szociális Alapból nagyobb összeget kaptak, egyébként csak tagdíjakra számíthatnak. Két nagy projektet valósítottak meg, kampányokat vezettek, fizetett hirdetéseket, betelefonálós műsorokat finanszíroztak, publikációkat, cikkek helyeztek el, bemutatták a legjobb gyakorlataikat, eseteket, ahol sikereket értek el a munkavállalók. Mindezek hatására a társadalmi elismertségük nőtt. Elmondták, nehéz a munkavállalókat a belépésre ösztönözni, a kollektív szerződés itt is mindenkire vonatkozik. S bár részt vesznek az országos döntéshozatalban, gyakran a döntések mégis a zárt ajtók mögött történnek. Az Európai Szociális Alap kiírásánál nagy-nehezen elérték - meglobogtatva az Európai Bizottság ajánlását a partnerségről -, hogy kapacitásépítésre kapjanak támogatást.

A kezdeményezéseik egy részét sikerrel zárják le, bár nem egy esetben ezeket a kormányzati szinten ezt úgy tűntetik fel, mint az illető minisztérium sikerét, így nehéz a sikerekről kommunikálni. Igyekeznek a kollektív szerződésekbe nagyon sok pozitív rendelkezést belefoglaltatni, mert ha nem, a szerződés megáll a munkajogi minimumnál. A kollektív szerződésekben nem ritka a kirándulástámogatás, nyaraltatás, nyaralási költség-kiegészítés, különböző segítség a női munkavállalóknak.

Ágazati szinten egyedül a vasútnál értek el minimálbér megállapodást, ez 400 euró, országosan a legmagasabb. A konföderáció és a szakszervezeti tagok közötti kommunikáció nem egyszerű, minden egyes taggal beszélni akarunk, de a helyi szervezetek ezt nem nézik jó szemmel. Bár Lettországban csak egy hivatalos szervezet létezik, de kisebb, oroszajkú szervezetek riválisként lépnek fel, és szabályosan lopják a tagokat. (Vélhetően politikai támogatást is kapnak). Néha megzsarolják őket, a munkavállaló vagy belép, vagy elveszti az állását.

A szociális dialógus során a munkáltatói szervezetekkel a probléma, hogy néha nem valódi munkáltatói szervezhetek lépnek fel igényekkel; továbbá nagyon aktívak, hogy minden testületben - nemzeti tudományos tanácsokban stb. - részt vegyenek, és kommentálják a fontos eseményeket. Nem csak a háromoldalú tanácsban, de a gazdasági konzultatív tanácsban is ott vannak. Törekvéseik, hogy rontsák a munkafeltételeket, például a túlóra pótlékot a jelenlegi 100 százalékról 50 százalékra csökkentsék.

Bulgáriában a nem szakszervezeti tagok is fizetnek egy kollektív szerződéskötési díjat (több olasz tartományban is létezik ez a forma). A nem szakszervezeti tag munkavállalók úgy csatlakozhatnak a kollektív szerződéshez, ha elfogadják azt, ami a kollektív szerződésben van. Mindez csatlakozási díjjal jár, amely összeg egy szociális alapba gyűlik, amely alap a legváltozatosabb célokat támogathatja.

Az országok képviselői közti dinamikus beszélgetést a résztvevők egyéni visszajelzései zárták. A részben szakszervezeti szakemberek, gyakorló érdekvédők és az akadémiai élet képviselői pozitívan értékelték az eseményt, különösen a második nap eszmecseréjét. A projekt következő rendezvényére 2016. március 10-11-én kerül sor Szófiában, Bulgáriában, amit elsősorban ágazati szakszervezetek , illetve országos konföderációk vezetői számára hirdet meg a LIGA Szakszervezetek, országonként 4 fő számára.

2016. február 9.