Egészségügyi bérmegállapodás

Szerda este gyors megállapodás született az egészségügyben tervezett béremelésről. Fontos, hogy elkezdődött az egészségügyi bérek rendezése, de a MOSZ elnöke szomorú, hogy az egészségügyi szektor 35 ezer munkavállalója egy vasat sem kap.

Egészségügyi bérmegállapodás

Balog Zoltán a területért felelős miniszter tájékoztatása szerint a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek alapbére idén szeptember 1-jétől bruttó 107 ezer, 2017. november 1-jétől pedig bruttó 100 ezer forinttal nő. A rezidensek alapbére jövő novembertől 50 ezer forinttal emelkedik. A szakdolgozóknál szeptembertől új bértáblát vezetnek be. Idén átlagosan 26,5 százalékkal nő az alapbér, jövő novembertől 12 százalékkal, 2018 novemberében és 2019 novemberében pedig 8-8 százalékkal. A miniszter elmondta, 2016-ban és 2017-ben 100 milliárd forintot szán a kormány az ágazati béremelésre.

Balog Zoltán közölte azt is, hogy a kórházakat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ intézményeiben dolgozóktól a munkáltatók július 1-jétől átvállalják a kamarai tagdíjakat.

A megállapodást az egészségügyben reprezentatív szervezetek és a kormány nevében Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke, Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke és Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) elnöke írta alá.

Korábban Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke 151 ezer forintos általános szakorvosi béremelést tartott szükségesnek, de elmondta, erre a tárgyalási sorozatra nem hívták meg. Hozzátette, önmagában az orvosi béremelésekre éves szinten 45-50 milliárd forintot kellene fordítani. A Népszava számításai szerint az idei költségvetésben hozzávetőlegesen 80,6 milliárdot tervezett a kormány az egészségügyi bérek rendezésére.

Megkérdeztük Bélteczki Jánost, a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) elnökét, mit szól a tegnapi megállapodáshoz.

- Csak újságolvasó vagyok, nem vontak be a tárgyalásokba, semmilyen hivatalos információm nincs. Minden pénznek örülünk, de hadd tegyek két megjegyzést. A jelenlegi helyzetben nem tartom elfogadhatónak, mégpedig működőképességi és méltányossági szempontból sem, hogy az egészségügyben dolgozó 35 ezer ember nem kap egy vasat sem. Ők a háttérdolgozók, a mosoda, a sterilizáló, a konyha, valamint technikai és egyéb szervezetek munkavállalói.

Az orvosok bérének emelését, ha további lépések is követni fogják a mostani emelést, akkor elfogadhatónak tartom, de a szakdolgozók és a nővérek pénze területén rettenetesen nagy az elmaradás. Még nem tudjuk, hogy a szeptembertől bevezetésre kerülő új bértábla pontosan mit fog tartalmazni, de azt tudni kell, hogy a régi bértábla „összecsúszott”. A minimálbér emelés az alsó kategóriákat „rányomta” a magasabban kvalifikált dolgozók bérére, vagyis a magasan képzett, évtizedek óta a pályán lévő szakdolgozó bére csak néhány ezer forinttal haladta meg a pályakezdő, képesítés nélküli bérét.

A harmadik munkavállalói csoport pedig, akik kimaradtak ebből az emelésből is nem kapnak semmit - immár 7-8 éve. Remélem, hogy tévedek, és rájuk is érvényes lesz a szeptemberi bértábla.

-k-