Új társelnök a Ligában

2016. július 8-án ülésezett a LIGA Tanács, kialakította a szervezet 2017. évi bértárgyalásokon képviselendő álláspontját, módosította a LIGA Szakszervezetek Alapszabályát, és Gál Rezső, tisztségéről leköszönt társelnök utódjául megválasztotta dr. Szilágyi Józsefet, az EVDSZ elnökét.

Új társelnök a Ligában

LIGA Szakszervezetek székházában megtartott ülés napirendi pontjai a következők voltak:

1. A LIGA Szakszervezetek álláspontja a 2017. évi bértárgyalásokon
2. A LIGA Tanács határozatának hatályon kívül helyezése
3. Tisztségviselő választása
4. A LIGA Szakszervezetek Alapszabályának módosítása
5. Egyebek.

Czövek János társelnök levezető elnökségével zajló rendezvényen 4944 mandátumot vettek fel a küldöttek, amely a 63,2%-os részvételi arányt jelentett. Először dr. Mészáros Melinda elnök köszöntötte Gál Rezsőt, aki 2016. június 1-ével távozott a LIGA Szakszervezetek elnökségéből. A méltató szavak után a távozó társelnök részére ajándékot és emléklapot nyújtott át. Az elnök bejelentette, hogy dr. Szilágyi Veronika, ifjúságért felelős elnökségi tag valamint dr. Soós Ilona, esélyegyenlőségért felelős elnökségi tag lemondott tisztségéről.

A LIGA Szakszervezetek 2017. évi bértárgyalásokon képviselendő álláspontját dr. Mészáros Melinda elnök ismertette. Elmondta, a javaslat teljes egészében tükrözi a konföderációk közös szakértői bizottságában kialakult javaslatot. Ezt követően Horváth Lajos, az érdekvédelmi osztály vezetője beszámolt a bértárgyalások folyamatáról illetve a konföderációs szakértői bizottságban végzett munkáról. Dr. Szilágyi József szerint a villamosenergia-ipari munkavállalók számára elfogadhatatlan, ha a megkötendő bérmegállapodásban nem kerül rögzítésre a számszerű bérajánlás. Dr. Mészáros Melinda elnök támogatta a számszerűsített bérajánlásra vonatkozó módosító javaslatot. Ennek nyomán a beterjesztett határozati javaslat kiegészült az alábbi mondattal: „A bérmegállapodásnak a bérajánlásra vonatkozóan számszerűsített emelési mértéket kell tartalmaznia.” A határozatot a LIGA Tanács a fenti módosítással együtt nagy többséggel elfogadta.

Ezt követően a mandátummal rendelkező képviselők hatályon kívül helyezték azt a 2004-ben elfogadott LIGA Tanács határozatot, amelynek értelmében a tisztségviselők, mandátumuk megszűnésével (a visszahívást kivéve) a tisztségben eltöltött éveik után pénzbeli juttatásra voltak jogosultak.

A LIGA Szakszervezetek Gál Rezső lemondásával megüresedett társelnöki tisztségére két jelölés érkezett, ám Dr. Huiber Tibor, a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke a LIGA Tanács ülése előtt bejelentette visszalépését, így a tanács tagjai nagy többséggel a LIGA Szakszervezetek társelnökévé választották dr. Szilágyi Józsefet, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnökét.