Illetményemelés és 42 ezer utalványban

A honvédelmi miniszter és az érdekképviseleti szervezetek 2016. december 2-án megállapodást írtak alá „a Magyar Honvédség személyi állománya 2017. évi egyes illetményjellegű és illetményen kívüli juttatásairól”.

Illetményemelés és 42 ezer utalványban

A megállapodást kézjegyével látta el Dr. Simicskó István Magyarország honvédelmi minisztere, Czövek János a Honvédszakszervezet elnöke, Varga István a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Hazuga Károly a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke. Az eseményen részt vett a Honvédszakszervezet részéről Lippai Csaba.

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a megállapodás kapcsán elmondta, hogy az érdekképviseleti szervezetekkel hosszú idő óta komoly tárgyalásokat folytattak. Céljuk az volt, hogy a katonák részére tervezhetővé, kiszámíthatóvá tegyék a jövőt.

A katonaállomány 2016. évben átlagosan 30%-os, 2017-ben, illetve 2019-ig minden évben további 5-5%-os illetményemelésben részesül a 2015. január 1-i illetmények bázisán. Emlékeztetett arra, hogy az idén a szerződéses legénységi állomány illetménye is emelkedett.

Bejelentette, hogy még Karácsony előtt a teljes honvédségi személyi állománynak nettó 42 000 forintnyi Erzsébet utalványt kap, megjegyezte, hogy az elmúlt 10 évben nem részesültek ilyen mértékű év végi juttatásban a honvédségnél szolgálók. A miniszter Úr bejelentette, hogy már dolgoznak a Honvéd Egészségpénztár károsultjainak megsegítésén is.

Czövek János elnök hangsúlyozta, hogy immáron második éve mód nyílik arra, hogy teljes körű bérmegállapodás kerülhessen aláírásra a Tárca és a szakszervezetek között. A magyar katonák az elmúlt évben is kiváló helytállást tanúsítottak mind a hazai, mind a nemzetközi feladatok végrehajtása során. Immár másfél éve a déli országhatár védelmében átlagon felüli helytállással végezték a rájuk bízott feladatokat. A mai napon ennek a munkának az elismerése történt meg. Megköszönte a miniszter Úrnak a katonák élet- és szolgálati körülményeinek javítása érdekében végzett segítségét, a most bejelentett béren kívüli juttatásokat.

A megállapodás aláírásával a 25 éves Honvédszakszervezetnek továbbra is az a célja, hogy a katonák érdekében - a szintén 25 éves Honvéd Érdekegyeztető Fórumon keresztül - a Tárca vezetésével konstruktív partneri viszonyt tartson fent az állomány érdekeinek képviseletében, illetve védelmében. A többi szakszervezeti vezető is üdvözölte a jövő évi béren kívüli juttatásokról szóló megállapodást.


Szöveg és fotó: Klopfer Szandra