Találatok: Hofekker

Kiállt az elnökség Hofekker mellett

Kiállt az elnökség Hofekker mellett

Nyílt levélben fordult a médiához a Független Demokratikus Szakszervezet elnöksége, miután a város "hírközlő felületén" szerintük már őket okolják a megrekedt tárgyalásokért.

Sistergett a levegő a pécsi busztársaságnál

Sistergett a levegő a pécsi busztársaságnál

Kihelyezett ülést tartott a pécsi önkormányzat városfejlesztési bizottsága pénteken délelőtt a Tüke Busz Zrt. telephelyén. Az ülésen több buszvezető és Hofekker Ferenc szakszervezeti vezető is részt vett. Kiderült, a cég vezetősége egy éve tudott több problémáról, a sofőrök bére mégsem kétszázezer forint körüli, a városi média hangulatkeltése és ferdítései pedig a kereszténydemokrata bizottsági elnöknek is sok már.

Nyomozás indult a decemberi pécsi buszos akció miatt

Nyomozás indult a decemberi pécsi buszos akció miatt

A Tüke Busz Zrt. vezérigazgatójának feljelentése alapján közérdekű üzem megzavarásának gyanúja miatt indított vizsgálatot a rendőrség.

Hofekker Ferenc végül meghallgatást nyert

Hofekker Ferenc végül meghallgatást nyert

2013. február 12-én került sor a pécsi városfejlesztési és kommunális bizottság ülésére, ahol az eredeti, meghirdetett napirendi pontok között a Tüke Busz Zrt. aktuális helyzetéről is tárgyalt volna a bizottság, azonban az ügy megvitatásának ismételt elhalasztása mellett döntöttek a képviselők.

A hazugságok visszavonását várják a sofőrök

A hazugságok visszavonását várják a sofőrök

A pécsi tömegközlekedési vállalat vezérigazgatója törvénytelen sztrájkkal vádolta a sofőröket, pedig a buszok rossz műszaki állapota okozta a decemberi nagy leállást.