Egyenlőség-jelek

„A mai nehéz gazdasági problémákkal teli helyzetben egy sérült dolgozó nagyon jó hatással tud lenni a munkahelyi légkörre, a kollégák lelkiállapotára.”

A fogyatékkal élőket az élet mely területen érik hátrányok?

A hátrányok érzékelése már kisgyermekkortól kezdődik, s a későbbiekben sem lesz könnyebb a helyzet, a sérültek nehezen tudnak beilleszkedni a társadalomba. Míg a bölcsödében nincs különösebb gond, addig olyan óvodát, ahová beteg gyermeket be lehet íratni, annál nehezebb találni. Ez a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken nem okoz még különösebb gondot, de a kisebb településen már nagy dilemmát jelent a megoldás megtalálása a szülők számára. Azt kell, hogy mondjam, a nagyobb problémák az oktatás területén kezdődnek, ilyenkor speciális iskolát kell találni a gyermeknek, mivel nem lehetséges a fogyatékos gyermek elhelyezése a normál iskolákban. A helyzet később sem lesz jobb, a problémák multiplikálódnak a foglalkoztatáskor, a munkahelyeken pedig nem fogadják el a sérült embereket, így nehéz őket integrálni, beilleszteni a munka világába. Éppen ezért a fogyatékos emberek Magyarországon jellemzően a non-profit szektorban helyezkednek el, itt kapnak munkát.
Meglátásom szerint a megoldást az jelenthetné, ha sérült és egészséges emberek már kicsi koruktól kezdve együtt nevelkednének, mivel csak így tud a fogyatékos ember integrálódni, s így tudja őt az egészséges társa elfogadni.

Milyen lépések szükségesek ahhoz Magyarországon, hogy a fogyatékkal élők „egyenlőbbnek” érezzék magukat?

Az úgynevezett normál társadalomnak meg kell ismernie a fogyatékosság témakörét, s magukat a sérült embereket, így valósulhat meg az a kívánalom, hogy az egészségesek és a sérültek együtt nőjenek fel, együtt járjanak iskolába, majd együtt tudjanak élni és dolgozni. Sajnos a mai oktatási rendszer nincs felkészülve arra, hogy ez megvalósuljon. Sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a differenciált oktatás eszközének használatára, mivel ma már lehetséges, hogy beteg és egészséges gyerekek egy osztályban együtt tanuljanak, s minden oktatási intézmény - és azon belül pedagógus - maga választja meg azt a módszert, aminek alkalmazásával átadja a tudást a gyerekeknek. Az új módszerek szerencsére kezdenek teret nyerni hazánkban, s alapos kívánalom, hogy a mai szisztémákat újabbak váltsák fel, mert ez az egyébként egészséges gyerekek hasznára is válik: a modern oktatási technikák jobban figyelembe veszik az egyéni képességeket, ezekre építve valósítják meg az oktatási tevékenységet.

Milyen típusú problémákkal találkoznak a fogyatékosok a foglalkoztatás terén?

Az értelmi sérültek esetében a kommunikáció hiánya és meg nem értés okoz gondot, míg a mozgásukban korlátozottakat maguk a fizikai akadályok is hátrányos helyzetbe hozzák, továbbá az előzőekhez hozzájárulhat a munkaeszközök nehézkes használata is. A fizikai akadályok is problémát okoznak, de nagyobb gond a társadalom egészséges tagjainak az ismerethiánya, vagyis először a fejekben kell megváltoznia valaminek ahhoz, hogy leküzdjük az egészségesek és a betegek közti (kommunikációs) akadályokat. Mi senkit nem szeretnénk hibáztatni és úgy gondoljuk, hogy ha tenni akarunk valamit az ügy érdekében, akkor elsődleges feladat az információhiány kezelése. Össze kell hozni az embereket, hidat kell építeni a most még kevéssé megértett fogyatékosok és a társadalom egészséges tagjai között.

Elég eszköz áll-e rendelkezésre a fogyatékkal élők kezében ahhoz, hogy fellépjenek a diszkrimináció ellen?

Egyre több civil-, ill. társadalmi szervezetnek van jogi szolgáltatása, sok program valósul meg az EU finanszírozásával. A jog és az ellenőrzés eszközrendszerének változása is pozitív irányba haladt az elmúlt években, mégis úgy gondolom, a jogszabályok és kötelezettségek betartása mellett az a legfontosabb, hogy a normál társadalom megismerje a fogyatékosságot, mivel e nélkül nem tudunk változást elérni. Azt sem várhatjuk, hogy a változás egyik napról a másikra bekövetkezzen. El kell mondanom, hogy az utóbbi tíz évben rengeteg pozitív változás történt hazánkban: ma már egyre többen ismerik fel a fogyatékosságot, s képesek segítséget nyújtani embertársuknak.

Hogyan tudnak nyomást gyakorolni a törvényhozókra arra vonatkozóan, hogy megvalósulhasson a fogyatékosok társadalmi integrációja?

Jogi és közgazdasági dekrétumok már léteznek, ezek pedig beépülnek a törvényhozás rendszerébe. Mindemellett nagyon fontos a civilek és a társadalom bevonása a munkába, mivel az együttműködést és a problémák megoldását nem lehet csak a törvényhozóktól várni, ebben mindannyiunknak szerepe, felelőssége van. A társadalmi elfogadás az elsődleges, hiszen a törvényalkotás is a társadalom igényeiből, normáiból születik meg, vagyis csak az elfogadó társadalomban születhetnek megfelelő törvények. Amióta hazánk az Európai Unió tagja, létezik egyféle nyomás kívülről, mivel az országnak mind a horizontális mind a vertikális kívánalmaknak is eleget kell tennie. Mindez egy jó irányt mutat, de a szemléletformálás a civil társadalom feladata marad!  

Ön szerint hogyan tud a szakszervezet segítséget nyújtani a fogyatékkal élőknek abban, hogy kevésbé találkozzanak a munka világában hátrányos megkülönböztetéssel?

A szakszervezet sok emberrel tart kapcsolatot, így ha elkötelezi magát egy tudatos stratégia mentén, akkor képes segíteni. Első lépés hogy rendet kell tenni a fejekben, vagyis elfogadtatni a társadalommal, hogy a fogyatékosság nem egyéni, hanem össztársadalmi probléma. Ebben vállalhat elsőként jelentős szerepet a szakszervezet, például rendezvények szervezésével melyeken együtt vehetnek részt sérültek és egészségesek, vagy olyan programokat kitalálásával, fórumokat létrehozásával, ahol a szakszervezeti tagok és a fogyatékosok találkozhatnak. Az ilyen és ehhez hasonló, alulról épülő kezdeményezések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy leomoljon az a fal, amely jelenleg fennáll.
Egy fogyatékos személy - pont a sérülése okán - mélyebb érzelmű ember tud lenni, mint más egészséges társa, így azt kell mondanom, hogy a mai nehéz gazdasági problémákkal teli helyzetben egy ilyen dolgozó nagyon jó hatással tud lenni a munkahelyi légkörre, a kollégák lelkiállapotára.

Minorics Melinda