Ma ülésezik először az NGTT

Ma tartja alakuló ülését a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), amelyet a kormány azzal a céllal hozott létre, hogy átvegye a megszüntetett három érdekegyeztető szervezet, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanács, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórum (GEF) szerepét.

Ma ülésezik először az NGTT

Az NGTT első üléséről csak annyit tudni, hogy az elején, a nyilvánosság előtt felszólal Orbán Viktor miniszterelnök, utána Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter előadásában a gazdaságpolitika, a költségvetés és a munka világa lesz a téma, valamint Szócska Miklós egészségügyi államtitkár részvételével az egészségügyi konszolidációról és struktúraváltásról tárgyalnak.

A konzultációra meghívott 32 szervezet képviselői semmilyen felkészítő anyagot nem kaptak, azaz ha az idő rövidsége miatt lehetőségük is lesz bármelyik témához hozzászólni, akkor azt csak a korábbi tájékozottságukra, tudásukra alapozhatják.

Az NGTT-vel a korábbi háromoldalú érdekegyeztetés - munkaadók, munkavállalók, kormány - ötoldalúra bővült - gazdasági élet, munkavállalók, civilek, tudomány, egyházak - úgy, hogy a kabinet kimaradt belőle, és csak mint meghívott van nevesítve. Ezzel is jelezve, hogy az NGTT olyan fórum lesz, amelyen érdemi döntések biztosan nem születnek. De még ha a kormány tag is lenne a tanácsban, akkor is nehezen képzelhető el, hogy a 32 szervezet közös nevezőre jusson, például a munka törvénykönyvéről vagy éppen a minimálbérről.

OÉT NGTT


Letölthető dokumentumok:

NGTT_torveny.doc