Dicstelen agóniában a Népszava

Egész oldalas hirdetésben, online és személyes megkeresés útján is megszólította olvasóit a Népszava: 141 viharos év után, most haldoklik. Hogy ez ne következzen be, pusztán 10.000 új előfizetőre volna szükség. Magyarán: majdnem meg kellene dupláznia a napi eladott példányszámot. Ki a felelős? Hát, a Népszava szerint nem a felelős szerkesztő...  

Dicstelen agóniában a Népszava

2008-ban az állami reklámbevétel aránya kiugróan magas volt a Népszavánál (28,3 százalék), míg 2012-ben már a Magyar Nemzet (22,3 százalék) részesült kimagasló arányban az állami költésből. Ahogy a kormányok jöttek és mentek, úgy változtak a pártkötődésű lapok reklámbevételei is. A Mérték médiaelemző műhely tanulmányából kiderül persze az is, hogy az abszolút nyertese az állami reklámbevételeknek mindkét időszakban a Metropol volt, de ez amúgy ingyenes kiadványként nem releváns most, hiszen az egész üzleti modell arra épült, hogy a lapot kizárólag a hirdetések tartják el. Nem úgy a Népszava.

A Népszava szebb időket is megélt szociáldemokrata, egy jelentős időben szakszervezeti országos napilapként volt, hogy 300.000 példányban is megjelent. A rendszerváltás után, a szociáldemokrata párt és a tömbösített szakszervezeti mozgalom komoly legyengülése következtében komoly olvasói bázist vesztett, olvasottsága a tizedére esett vissza. A zűrzavaros médiapiaci rendszerváltás után 20-30.000 közötti olvasószámmal stabilizálódott. 2007 óta Németh Péter a főszerkesztője, akinek - bár nem láthatjuk a munkaköri leírását - nyilvánvalóan fő feladata a lap olvasóinak megtartása és újabbak megszerzése, miként másként, mint minőségi, naprakész, hiteles, és érdekes újságírással. Nos, sok év eltelt, az olvasók meg csak fogytak. A Népszava megújulása nem sikerült, a kormánypártok lecserélődtek, és a sokáig megszokott százmilliós állami bevétel egyszercsak eltűnt. Mi maradt? A piacgazdaságban oly megszokott és természetes eladások utáni bevételek. Ebbe beletartozik persze az eladott lapok ára és a "rendes", értsd piaci alapú hirdetési bevételek. Mitől "rendes"? Hát attól, hogy épp annyi pénzért vesznek adott felületen hirdetést a piaci szereplők, amennyit az a felület ér. A tízezer felé közelítő olvasó elérése pedig nem igazán kifizetődő, pláne ha majdnem ugyanannyiért sokkal szélesebb olvasóközönséget is el lehet érni számos más lapnál.

De legyünk fairek. Ez az "unortodox" gondolkodás más kihalófélben lévő napilapnál is jelen van:
"Érthetetlen okokból nem fogy a Magyar Hírlap." Ezt mondta Széles Gábor, a lap tulajdonosa 2013-ban. Azt is hozzátette, mostantól csak annyi példányt nyomtatnak majd, amennyi várhatóan el is fogy. Magyarán azelőtt csak úgy tonnaszám nyomták az újságot a világba, aztán eladtak amennyit eladtak. Majd rácsodálkoztak az év végi számokra, hogy hát veszteséges az üzlet.

Sajnálatos módon nem érthetetlen tehát a Népszava agóniája, és még a felelős sem vész az ismeretlenség ködébe. Egy napilap fenntartása a XXI. században, Európában, bizony üzleti vállalkozás. Az üzlet felelőse pedig a főszerkesztő. Lehet durcásan az éppen aktuális kormányra mutogatni, hogy az csúnya, és nem tőle rendel százmilliós tételben, de lássuk be, ez ciki. Egyrészt, mert a főszerkesztő is pontosan tudja, hogy amikor olyan széljárás volt épp, akkor meg ide folyt be a pénz. Másrészt azért, mert piaci alapon értéktelen a Népszava, mint hirdetési felület. És ez kifejezetten a főszerkesztő hibája, aki ráadásul nem fél éve került ebbe a pozícióba, hanem hosszú évei voltak rá, hogy valamit kitaláljon, amitől az emberek hiteles forrásnak és érdekes témákat bemutató lapnak ismerik el a Népszavát, és ezért még fizetnek is.

"Könnyű persze újjal mutogatni, miközben egészpályás letámadásban a digitális média!" - de még a felkiáltás előtt folytanám bele a szót a kétkedőkbe: lehet ma Magyarországon lapot kiadni üzleti alapon, és meg is élni belőle. Csak jól kell csinálni. Egyik modell szerint például nem kell sarat dobálni, nem kell eladni magunkat, alaposan és tényfeltáró módon kell tájékoztatni az olvasókat, követni kell a trendeket, hűnek kell lennünk magunkhoz, és az újságíróetikához. Ez persze nem könnyű. De van másik modell is: el is adhatjuk magunkat, csak aztán akkor ne sírjunk ha...

A legszomorúbb az egészben az, hogy valóban eltűnhet egy olyan nagy múltú, sokat megélt lap a magyar piacról és postaládákból, amely sokkal többre volt hivatott. A munkások újságjaként, megszűnésével megint azok lesznek egy reménnyel szegényebbek, akiket az ág is húz. A Népszavát bizony meg kellene menteni, de nem így. És nem lehet így fenntartani tovább. A népszava ugyanis pont a lényegét vesztette el - már elég régen. Nem a nép szavát közvetítette ugyanis...