A LIGA Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Bizottsága 2026. szeptember 7-i sajtóközleményében támogatja a hétvégi tüntetést szervező civilek és civil szervezetek kezdeményezését és kiállását az Isztambuli Egyezmény magyarországi ratifikációja mellett. Felhívja a figyelmet, hogy az erőszak és zaklatás elleni hatékony fellépésnek a munka világára is ki kell terjednie, ezért kiáll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 190. számú Egyezményének ratifikációja mellett is.
Az Élelmiszeripari Munkavállalók Független Szakszervezete a Sole-Mizo Zrt.-nél elérte a kollektív szerződés megkötéséhez szükséges jogosultságot – újságolja Nyisztor Margaréta, a szakszervezet elnöke. – A majd hároméves szervezőmunka eredményeként már tárgyalhatunk. Leginkább a dolgozók béréért szeretnénk tenni, de emellett a munka és a magánélet összehangolása is fontos célja a szakszervezetnek.
2026. szeptember 4-én a LIGA Szakszervezetek sajtóközleményt adott ki a kormány egészségüggyel kapcsolatos döntéseit követően. Ebben üdvözli, hogy az egészségügy pluszforrásokat kap és a Magyar Orvosi Kamara visszakapja korábbi jogosítványait, egyben támogatja azokat a törekvéseket, amelyeket a Magyar Orvosok Szakszervezete fogalmazott meg. Leszögezi, az egészségügyben dolgozóknak szükségük van valós érdekérvényesítési lehetőségre, méltó bérekre és rendezett munkafeltételekre.
– „A munkabalesetek, azon belül a súlyos és halálos balesetek számának jelentős mértékű csökkenése nem tapasztalható. Aggodalommal látjuk, hogy a munkavállalók munkahelyi biztonsága továbbra is magas kockázati tényező, a munkáltatók sok esetben a minimális munkavédelmi követelményeket sem tartják/tartatják be” – írják a szakszervezetek a munkavédelmi helyzetről. 2026. szeptember 1-én tartotta ez évi első plenáris ülését az Országos Munkavédelmi Bizottság.
Az Európai Szakszervezeti Szövetség a 2026. július 1-jén kezdődött Ír EU-tanácsi elnökség alkalmából konkrét szociális követeléseket és elvárásokat fogalmazott meg a 2026 második felében zajló időszakra. Az alábbiakban összeszedtük a hét legfontosabbat.
2026. augusztus 31-én a Futárok Ligája a Szociális és Családügyi Minisztériumban tárgyalt. - Hosszú ideje dolgozunk azért, hogy a futárok problémái ne csak a közösségi felületeken, a médiában vagy az utcán legyenek hallhatók, hanem eljussanak oda is, ahol a döntések születnek - írja a szakszervezet Facebook-bejegyzésében, ahol azt is hangsúlyozták, hogy nem szabad a magyar és külföldi futárokat egymással szembeállítani, mert mindez valójában a platform cégek, alvállalkozó cégek és a munkaerő kölcsönző cégek érdeke.
2026. szeptember 1-i ülésén a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) Monitoring Bizottsága a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának koncepcionális kérdéseit tárgyalta fő napirendként. Abban minden oldal egyetértett, hogy ahol lehet, magyar munkavállalókat foglalkoztassanak a vállalatok.
2026. augusztus 29-én az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ismét megrendezte Családi napját. Ez volt a kilencedik alkalom, hogy a szakszervezet tagjait és családtagjaikat összehívta – ez alkalommal Csesznekre, a Lovagvölgybe. Az eseményen részt vett Hatvani Jácint, a LIGA Szakszervezetek elnöke is. Képünkön Szilágyi József és Pinczés Ernő, a szervező EVDSZ elnöke és alelnöke.
Az iváncsai akkumulátorgyárban történtek után a LIGA Vas- és Fémipari Szövetsége 2026. augusztus 28-án sajtóközleményt adott ki, valamint kezdeményezte, hogy Országos Munkavédelmi Bizottság tűzze napirendre a Magyarországon működő akkumulátor gyárakban történt balesetek, valamint egészségkárosító fokozott kockázatok kérdését, illetve a továbbiakban a munkavállalók képviselőivel történő együttműködésre szólítja fel a munkáltatót.