A bérajánlás kerékkötője: VOSZ

A LIGA Szakszervezetek felszólítja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségét, hogy ne akadályozza az országos, háromoldalú bérajánlás létrejöttét azzal, hogy a folyamatos tárgyalások, és a többi szociális partner rugalmassága ellenére is teljes mértékben elzárkózik a megegyezéstől.

A bérajánlás kerékkötője: VOSZ

Az elhúzódó gazdasági válság hatásai által sújtott munkavállalók helyzete nem romolhat tovább azzal, hogy nem születik megállapodás a legalább az infláció mértékét elérő bérajánlásról. Az értékőrző bér ugyanúgy érdeke a vállalkozásoknak, mint a munkavállalóknak, egyrészt a bérek vásárlóerejének megőrzése miatt, másrészt a munkavállalók motivációjának fenntartása érdekében.

A hetek óta tartó tárgyalások során, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkaadói és munkavállalói szervezetei közös munkával érték el a múlt héten a megállapodás közeli helyzetet, amelyet egyedül a VOSZ nem hajlandó elfogadni.

A LIGA Szakszervezetek szerint az össztársadalmi érdek megkívánja a munkavállalói szervezetek és a munkaadói szervezetek részéről is azt a rugalmasságot, amellyel elérhető egy minden fél számára elfogadható közös ajánlás. Az ettől való következetes és merev elzárkózás nem csak munkavállalók millióinak sorsát nehezíti meg, de családjaikon keresztül az egész társadalom kárát látja.

Amennyiben a tárgyalások emiatt megrekednek, a LIGA Szakszervezetek - támogatva a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége kezdeményezését - minden nyomásgyakorló eszköz bevetését megfontolja, hogy jobb belátásra bírja a VOSZ-t.


Letölthető dokumentumok:

VASZ_sajtokozlemeny.pdf